A faggyúarcú gyakornok

---

title: "A Faggyúarcú Gyakornok"
date: "2025-05-30"
author: "William Shakespeare"
tags: ["munkahelyi kiégés", "modern vállalati dráma", "shakespeare-i stílus", "digitális álca"]
description: "Egy fiatal tanácsadó púderrel és szűrőkkel rejti fáradtságát ura elől, ki benne csupán tőkét, nem embert lát – modern tragédia Shakespeare köntösében."
image_keywords: "exhausted businesswoman makeup mirror office night laptop"
image_url: ""
image_prompt: "A young exhausted businesswoman sits alone in a dim, glass-walled office at night, applying concealer under her tired eyes by the cold glow of a laptop screen displaying a video call interface; renaissance-tragedy lighting, chiaroscuro shadows, corporate skyline through the window, cinematic and painterly, moody blue and gold tones"

I. Szín: Üvegfal mögötti iroda, hajnal előtt

Az iroda üres, csupán egy lámpa ég. ORSOLYA VÁRADY, ifjú tanácsadó, tükör előtt ül, arcára púdert ken. Kezei remegnek.

ORSOLYA.
Mi ez a kéz, hogy úrnőjét elárulja,
Reggel előtt, midőn a fény sem kelt még?
Nyolcvan órát adtam e hétnek árul,
S mit kaptam érte? Egy sápadt tükörarcot,
Mely rám mereszti önnön csontjait.
Fessük hát színesre, mit a fáradság
Szürkébe mázolt — legyen orcám piros,
Mint hajnal, holott lelkem éjszaka.
[Aside.] Ha Kovács úr meglátná, mit alattam
Rejt e maszk, tán tőkémet leírná,
Mint rossz beruházást, melynek haszna fogy.

Belép MARGIT, az éjszakai takarítónő, vödörrel.

MARGIT.
Jé, kisasszony, még itt? Az órám szerint már a kakasok is lefeküdtek. Mit fest kend olyan buzgón, mint festő a vásári céltáblát?

ORSOLYA.
Az arcomat, Margit, hogy élőnek látsszék, mi belül alszik.

MARGIT.
Aztán az uraság, ha meglátja, hiszi-e, hogy kend eleven, vagy csak egy szép becsomagolt fáradtság? Én mondom, kisasszony, a festék lemossa magát, de a munka nem mossa le az embert.

ORSOLYA.
Bölcs vagy, Margit, bölcsebb, mint azok, kik felettem ülnek.

MARGIT.
Bölcs vagyok, mert nem fizetnek azért, hogy hazudjak a képemmel. Jó éjt, vagy jó reggelt, már nem tudom, melyik való.

Exit Margit.

ORSOLYA.
Így hagyatik a hűség néma sarokba,
Míg a hiúság asztalfőre ül.
De üssön óra, jöjjön Kovács szeme,
Álarcom álljon, mint kőfal a szélben.

[Rímes záróvers.]
Ki festi arcát, hogy urát megcsalja,
Egy nap a festék s az igazság összeválik nála.

---

II. Szín: Videókonferencia-terem, kevéssel később

Nagy képernyő, rajta KOVÁCS VILMOS, a cégvezető, díszes háttérrel. ORSOLYA és BENCE, hűséges kollégája, valamint TÓTH ATTILA ülnek az asztalnál kamera előtt.

KOVÁCS.
[Nyájasan.] Nos, drága munkatársaim, e negyedév
Gyümölcse édes, s abban, Orsolya,
Te vagy a fő gyökér, mely mélyre hatolt.
Milyen frissen ragyog orcád e fényben!
Bizony, ki így virágzik, az szeret.

ORSOLYA.
Uram, csak a feladat szeretete
Táplálja bennem e derűs mosolyt.

KOVÁCS.
[Aside.] Ha hisz magának, hadd higgyen tovább,
Míg abból, mit hisz, nékem hasznot ád.
Az emberi tőke legjobb, ha lázas,
De mosolyog, s a mérleg lapján áll.

TÓTH ATTILA.
[Aside, Bencéhez.] Nézd csak, mint ragyog Orsolya arca — mintha egy filter angyala szállt volna rá! Ha én ily fényben állhatnék a kamera előtt, tán engem is szentnek hinnének odafent.

BENCE.
[Aside.] Csönd, hiú páva, mert e fény alatt
Egy test remeg, mit senki sem lát meg.

Hirtelen a kép megakad, kigyullad, s egy pillanatra a szűrő leolvad: Orsolya valódi arca jelenik meg — beesett szemek, sápadt bőr, verejték. Csend.

KOVÁCS.
Mi ez? A kép megzavarodott — Orsolya,
Beteg vagy tán? Mert mást mutat a kép,
Mint amit szód s mosolyod ígért nekem.

ORSOLYA.
Uram, csupán a gép hibázott —

KOVÁCS.
Úgy?
A gép nem hazudik, csak azt mutatja,
Mit a szem s a szó eltitkolni vél.

BENCE.
Uram, ha fárad az, ki éjt-napot
Az önök asztalára áldozott,
Nem a hazugság vádja illeti,
De az, ki hajtja, míg csontig kopik.

KOVÁCS.
Hűséges Bence, szép beszéd, de mondd:
Ki fizet itt fáradságért, s ki hasznot lát belőle?

BENCE.
Ki fizet, az arat — de vess magot,
Ne csak a kalászt, mit learatsz, kívánd.

KOVÁCS.
[Aside.] Ez a fickó mélyebbre lát, mint kedvem tartja.
[Nyíltan.] Elég, elég! Orsolya, pihenj,
De reggel hozd a jelentést, kegyed.

[Rímes záróvers.]
Gép mutatja, mit a szó eltakar,
S ki mosolyt bérel, végül könnyet ad.

---

III. Szín: Az iroda, alkonyat után, üresen

ORSOLYA egyedül áll az ablak előtt, telefonja kezében. BENCE belép.

BENCE.
Orsolya, hallom, mit a hálón szórnak:
Képed, az igazi, ezrek szemén jár,
Nevetség tárgya lett a fáradt orcád,
Míg Kovács úr hallgat, mint a kő.

ORSOLYA.
Így hát a fátyol, mit magamra vontam,
Vékonyabb lett, mint hittem valaha.
Mit ér a púder, hogyha lelkem árát
A kép, mit gép mutat, mindenki látja?

BENCE.
Nem szégyen az, mit test a munkától kap,
Szégyen az, ki azt szégyenként kiáltja.

ORSOLYA.
[Magában.] Kérdem hát: mit ér a hűség, hogyha
Az, kinek szolgálok, tőkének lát csak?
Ember vagyok, vagy oszlop egy mérlegben?
Ha elmegyek, elvesztem, mit felépítettem,
Ha maradok, elvesztem, mi bennem épült.
Mely út vezet az önmagam felé,
Ha minden út egy másik arcot kér?

TÓTH ATTILA.
[Belép, könnyedén.] Hallom, kisasszony, hogy híres lett kegyed — a hálón mindenki az arcát vizsgálja. Én mondom, ez is egy fajta siker, csak épp nem az, amit a bérlista ismer.

ORSOLYA.
Menj, Attila, hagyj békén a tükrömmel.

Exit Tóth Attila.

BENCE.
Mit teszel hát, Orsolya? A reggel közel,
S Kovács úr várja a jelentést, mint mindig.

ORSOLYA.
Megyek, s viszem a jelentést, s viszem
Az arcomat is — festve, vagy anélkül,
Még nem tudom. De egy dolgot tudok:
Ki mást hazudik önmagáról, végül
Elfelejti, mely arc volt az igazi.

[Rímes záróvers, a színt lezárva.]
Ki fényben áll, s belül homályban éget,
Egy nap a fény és árnyék egyaránt megégeti.

Exeunt.