The Instagram of Life

---

title: "Az Élet Instagramja"
date: "2024-06-17"
author: "Kurt Vonnegut"
tags: ["szatíra", "közösségi média", "disztópia", "halál"]
description: "Egy influenszer a Boldog Kertet kurálja a telefonján, míg a lakása mustárgáz és rózsaillat között telik meg — mindenki mosolyog a képernyőn."
image_keywords: "pastel apartment gas diffuser social media influencer garden mural dystopia"
image_url: ""
image_prompt: "A young woman sits cross-legged on a pastel-colored bed, ring light glowing, phone held up, smiling at the camera, while behind her a soft pink mist curls from a sleek diffuser shaped like a rose; the wallpaper depicts a cheerful painted garden mural; muted retro-futuristic color palette, cinematic lighting, unsettling calm."

Minden tökéletesen szuper volt.

Nem voltak börtönök, nem voltak nyomornegyedek, nem volt láthatatlan szegénység — csak láthatatlan minden más. A halál, baleseteket nem számítva, önkéntes kaland volt, és úgy hívták: „Váltás.” A tartalomkészítők száma az Egyesült Államokban stabilan négymillió fő körül mozgott, sem többen, sem kevesebben, mert a rendszer szeretett kerek számokat.

Marlene Kessy huszonkilenc éves volt, és a Boldog Kert arca.

I. A Kert, Amit Mindenki Lájkol

Reggelente a fény úgy hullott be Marlene ablakán, mintha egy algoritmus engedélyezte volna: pontosan negyvenöt fokos szögben, hogy a bőre aranyszínűnek tűnjön a kamerán, de ne túl fényesnek, mert azt a rendszer „hitelesség-vesztésnek” nevezte.

Marlene ezen a reggelen egy rózsaszín ágyneműn ült, és egy műkertet fényképezett, amit Feri bácsi festett neki papírra, majd digitalizáltak.

— Ez a mai kép — mondta Feri, aki kétszáz éves volt, bár úgy nézett ki, mint egy hatvanas férfi, mert az öregedés ellen még nem találtak tökéletes gyógyszert, csak jó szűrőt. — „A Boldog Kert” címet viseli. Már megint.

— Gyönyörű — mondta Marlene, és nem nézett rá.

— Azt hiszed? — kérdezte Feri. — Fogd meg azt a kócot ott, és keretezd be. Az igazibb, mint ez a szemét.

— Ne légy ilyen negatív, Feri. A követőim szeretik a pozitivitást.

— A követőid egy műkertet szeretnek, amit egy halott bolygóra fényképeztem — mondta Feri, és witt egy ecsetvonást egy rózsaszirom élére, amely túl élesnek tűnt a natúr fényben. — Tudod, mit hívnak ma „gondozásnak”? Azt, hogy kitörlik, aki már nem termel elég kattintást.

— Ez csak egy metafora — mondta Marlene.

— Semmi sem csak egy metafora — mondta Feri, és tovább festett.

II. A Szomszéd, Aki Havonta Egyszer Jön

Délután megjött Gábor, a házfelügyelő, hogy megnézze a diffúzort. A diffúzor rózsa alakú volt, rózsaszín, és halkan zümmögött, mint egy elégedett macska. A gyártó „Nyugalom-Illat Rendszernek” hívta, bár a dobozon egy mosolygós nap volt, és alatta ez állt: „A te pillanataid — a te választásod.”

Gábor fütyörészett bejövet, egy dalt, amit a Boldog Kert kampány adott ki hivatalos csengőhangként:

 Ha nem tetszik már az élet,
 Válts egy szebb, csendesebb léptet,
 Illat száll, és lágy zene,
 Váltás — semmi extra ára.

— Szép illat van itt — mondta Gábor, és beleszagolt a levegőbe, amely rózsaillatú volt, halványan, és alatta valami savasabb, valami régi, harci szagú.

— Az a rózsaolaj — mondta Marlene. — A cég küldte.

— Persze — mondta Gábor. — És a másik szag is az ő ajándékuk?

— Milyen másik szag?

Gábor nem válaszolt. Kinyitotta a diffúzor hátulját, benézett, majd visszazárta.

— Minden rendben — mondta. — A tartály háromnegyedig tele. Ha akarod, feltöltjük hétvégén.

— Mi van benne pontosan? — kérdezte Marlene, mert eddig sosem kérdezte.

— Nyugalom — mondta Gábor. — Vagy ahogy a cég hívja: „Csendmód.” Mások szerint „Kilépő Pont.” Van, aki „Rózsakert”-nek hívja, van, aki „Halkabb Holnap”-nak, van, aki egyszerűen csak annyit mond: „a Gomb.”

— És ha véletlenül bekapcsolom?

— Nem véletlenül kapcsolod be — mondta Gábor. — Külön engedély kell, külön kód. Kétszer meg kell erősítened az appban. Biztonságos rendszer.

— Milyen appban?

Gábor a zsebéből kihúzott egy matt fekete telefont, amin egyetlen ikon volt: egy rózsa, és alatta egy szám, amit nem lehetett elolvasni elsőre, mert betűk és számok keveréke volt, mint egy vicc, amit csak a rendszer értett: „2B R02B.”

— Amikor készen állsz — mondta Gábor —, csak felhívod ezt. Vagy inkább: kérsz egy Váltást. Ők így hívják bent.

— Ki hívja fel ezt egyáltalán? — kérdezte Marlene.

— Mindenki, előbb-utóbb — mondta Gábor, és elmosolyodott, mint aki egy jó viccet mondott, amit nem szabad túl sokat magyarázni.

III. A Hármas Fiú

Aznap este Marlene szomszédja, egy vékony, szemüveges fiú, Ede, bekopogott hozzá, mert nem volt mással, akivel beszélhetett volna.

— Hármas fiókom született — mondta Ede, és a hangja remegett, mint akinek a mobilja lemerül közben.

— Milyen hármas fiókod?

— A gyerekeim digitális profilja — mondta Ede. — Három egyszerre. A rendszer csak akkor engedélyezi az aktiválást, ha három régi fiók inaktívvá válik. Önkéntesen. Ez a szabály.

— Találtál hármat?

— Egyet — mondta Ede. — Egy nagynéni, aki már öt éve nem posztolt, önként belement. De kettő még hiányzik.

— És ha nem találsz?

— Akkor a gyerekeim online nem léteznek — mondta Ede. — Nincs profiljuk. Nincs arcuk a Kertben.

Marlene bólintott, mintha értené, bár igazából csak a fényt figyelte, ami az ablakon át esett Ede arcára, és azon gondolkodott, jó szög lenne-e egy sztorihoz.

— Dr. Hidas biztos segít — mondta Marlene. — Ő mindig segít.

Mintha csak hívták volna, a telefonja megcsörrent, és a képernyőn megjelent Hidas Benedek, a platform vezérigazgatója, hatalmas, napbarnított arccal, fogsorral, amely úgy fénylett, mint egy reklámtábla.

— Marlene! — bömbölte Hidas. — Hallottam, milyen remek számokat hoztál ma! A Kert-poszt hatvanezer lájk egy óra alatt!

— Köszönöm, Hidas — mondta Marlene.

— És te ki vagy? — kérdezte Hidas, amikor észrevette Edét a háttérben.

— Ede vagyok — mondta Ede. — Hármas fiókom van, és kettő hiányzik a Váltáshoz.

— Gratulálok! — mondta Hidas, mintha ez örömhír lenne. — A rendszer önmagát tisztítja, fiam. Ez tartja egyensúlyban a Kertet. Ha mindenki élne örökké a hálón, elfogyna a hely a fénynek.

— De ha nem talál hármat? — kérdezte Marlene.

— Akkor a gyerekei árnyékban maradnak — mondta Hidas gondtalanul. — De ne aggódj, Ede! A statisztika a barátod. Mindig akad valaki, aki elfárad a fényben.

Hidas nevetett, és a hívás megszakadt, mintha egy függöny hullott volna le.

IV. A Rózsa Illata

Késő este Marlene egyedül maradt a lakásban, és befejezte a napi posztot: egy fotót magáról a rózsaszín fényben, mosolyogva, a háttérben Feri festett kertjével, amely olyan volt, mint egy templom, amiben senki nem hisz, de mindenki imád belépni.

A felirat ez volt: „Élj a pillanatban — élj a Kertben. 💗🌹”

A diffúzor zümmögött. A szoba megtelt rózsaillattal, és alatta, nagyon halványan, azzal a savas, régi szaggal, amelyről Feri egyszer azt mondta, hogy olyan, mint amikor a nagyapja mesélt a háborúról — mustárgáz-szagú, mondta, csak épp rózsával lefedve.

Marlene nem gondolt bele. Senki nem gondolt bele. A telefonja kivilágult: egy értesítés, halvány rózsa ikonnal, és alatta egy szám, amit nem kellett elolvasni, mert már ismerte kívülről.

„2B R02B — Készen állsz a Váltásra?”

Marlene megnézte a lájkjai számát, majd letette a telefont a párnára, és mélyet lélegzett a rózsaillatú levegőből, amely, mint mindig, tökéletesen szuper volt.